Kedves Olvasóim, Követőim!
Eljött az a nap, amikor megoszthatom Veletek a gasztronómiai pályafutásom eddigi legnagyobb megtiszteltetését és sikerét, ami nem más, mint hogy lehetőséget kaptam publikálni a 108.hu Életmód Magazinban. Az októberi szám ma jelent meg, velem pedig éppen akár madarat is lehetne fogatni. 🙂 Ez a magazin nagyon közel áll a szívemhez, mert csupa olyan témát érint, amikkel én magam is szívesen foglalkozom, illetve amiket én is képviselek. Hémangi Dévi Dászi receptjei és munkássága nagy hatással volt és van az eddig megszerzett, indiai konyhát érintő ismereteimre. Ezért is óriási büszkeség, hogy részese lehetek az Ő kreatív művének, illetve, hogy egy lapban szerepelhetnek az én receptjeim az Övéivel. Számomra ez egy gyönyörű gyümölccsé fejlődött magvacska, amit bár elültettem, mégsem mertem róla még álmodni sem, hogy ennyire szépen fog fejlődni. Tele van a szívem hálával. 🙏
Írásaimon keresztül bemutatom Nektek a veganizmusom történetét, illetve megosztom Veletek a már ismert Vegán Brassói receptem egy újabb változatát.
A magazin havonta jelenik meg online formában. Ingyenesen elérhető, csupán regisztrációhoz kötött. Itt tudtok rá feliratkozni, amennyiben szeretnétek.
Kellemes olvasgatást Nektek, én már készülök a karácsonyi lapszámra. 🙂🎄
Szeretettel,
Andi