A cím alatt nem csak magát a természetet értem, hanem a természetes közeget is. Mindig vándormadár voltam. 18 éves korom óta folyton költözöm. 21 éves voltam, amikor megismertem a Férjem, azóta együtt váltunk lakóhelyet 1-2-3 évente. Amikor megismerkedtünk, Budapesten éltünk, egyetemisták voltunk. Ő hamarabb végzett, mint én, és szeretett volna visszamenni Esztergomba. Mentem vele, de 10 éven keresztül úgy éreztem, hogy megfosztott valamitől, ami az enyém lett volna. Folyton visszavágytam a fővárosba. Kérd és megadatik, ugyanakkor vigyázz, mit kívánsz. Teljesült az álmom. 2021-ben egy szempillantás alatt találtam magam Budapesten, a Családom körében. Nem számoltam azzal, hogy már egy teljesen más ember vagyok, és a körülményeim is egészen mások, mint 21-22 évesen. Természetkedvelő vagyok, erdőben, vízparton érzem magam a legjobban. Esztergomban mindkettő adott volt, TERMÉSZETesnek tekintettem.
Amikor költöztünk, Márk még csak 6 hetes volt, ráadásul nyár. Minden gyerekem itthon volt velem, a Férjem munkában. Azt éreztem, hogy megfulladok. Nem találtam a helyem, csak a folyamatosan elém táruló feladatokat láttam. Azok vittek előre. Egyszer-egyszer meg tudtam fogalmazni, hogy nagyon hiányzik a vízpart és az erdő, de úgy éreztem, hogy a boldogtalanságom (már le tudom írni, és magamnak is be merem vallani) hátterében nem a környezetváltozás áll, hanem az élethelyzet. Majd ha kicsit megnő Márk, majd ha megismerjük Zuglót, majd ha kialakul itt az életünk, akkor visszatér a harmónia. Ezek a dolgok megtörténtek, mégsem lettem boldogabb, elmaradt az áhított harmónia. Jöttek nehézségek is, de már felismertem, hogy nem ezek okozzák az érzéseimet. Vagyis csak részben. Ez nem az a Budapest, amire én vágytam, amit olyan fájó szívvel hagytam el. És én sem vagyok az az Andi, aki a pezsgést, nyüzsgést, mesterséges fényeket, hangzavart szereti. Voltam, de már nem vagyok.
Múlt hétvégén a Nővéreméknél volt egy családi összejövetel. Ott jött a felismerés. Mennyire jó velük. Milyen fantasztikus érzés együtt lenni azokkal, akiket szeretünk. És igen, itt Budapesten is olyan emberekkel élek, akiket szeretek, de Esztergom környékén tágabb a kör. Mi pedig önszántunkból (munka és iskola miatt) elszakadtunk a természetes közegünktől. Hát ezért vagyok boldogtalan, ezért nem tudok ide bekötni. Úgy tört be a tudatomba, mint egy villámcsapás. Most nem fosztott meg senki, én fosztottam meg saját magam. Önként és dalolva. Nem tudom még, hogy mit hoz a jövő, sokféleképpen alakulhat, de az biztos, hogy gyakrabban fogunk visszatérni Esztergom környékére. Mert mindenhol lehet jó, de a legjobb ott, ahol a szíved otthon érzi magát.